Az egész világ geometria és matematika, és az az igazi művész, aki ezt látja – vallja Szipál Márton, aki Szegeden tartott workshopot. A hollywoodi sztárok sorát lencsevégre kapó művész szerint a legfontosabb forma, ami vonzza a szemet.
– Tényleg csak egy pontból vagy szögből nézve szép egy arc, s ezáltal egy kép?
Tudat alatt mindenki tudja, hogyan néz ki jól. Amikor belenézel a tükörbe, akkor tudod, hogyan tartsd a fejed, mert az agyunk fantasztikus, csak senki sem bízik saját magában. Egy milliméter is számít! Ha valakit lefényképeznek, s elmozdul egy millimétert, akkor az a kép rossz. Amikor magadat nézed, és elmozdulsz valamiért, egyből vissza is állítod a fejed, mert kizárólag az kép a jó, ahogy az agyad tudat alatt beállítja, vagy pedig egy jó fényképész. Édesapám idejében, hatvan-hetven évvel ezelőtt a tarkóhoz tettek egy támasztékot, hogy egy millimétert se mozduljon el.
– Nagyon nehéz megtalálni azt az egyetlenegy beállítást? Ezt meg kell tanulni vagy inkább érezni kell?
Amikor tanítok, mindig mutatom, hogy nézzék meg az arcot egyik oldalról, majd a másikról. Ezt csinálom több mint hetven éve, így körülbelül fél másodperc alatt megmondom, melyik a jó oldala egy-egy arcnak. Ezt meg lehet tanulni, de a fényképészet nem olyan könnyű dolog…
– Ma már bármilyen gépet megvásárolhatunk, a digitális technika nagyban könnyíti az életünket, és úgy tűnik, mintha egyre több ember képzelné azt magáról, hogy jól fotózik. Mennyit számít, hogy milyen technikával dolgozunk?
Az ételnél sem az számít, hogy milyen lábosban főzted, a lecsó nem lesz attól ízletesebb, ha drága lábosban készíted. Én a legolcsóbb géppel dolgoztam a legtöbbször, hiszen a gép az csak egy gép, egy eszköz. A szegény emberek mellett állok, mindig ezt hangoztatom, és ezért többen elítélnek. Természetesen kell egy egymillió forintos gép, de csak annak, aki mondjuk detektív és éjjel kell a sötétben fotóznia. De aki lámpával stúdióba fényképez, annak nincs szüksége rá. Persze, akinek van pénze, vegye meg, hiszen én is vezettem Roll-Royce-ot, mert megengedhettem magamnak, de őszintén szólva szívesebben vezettem egy ősrégi német katonai dzsipet, ami ráadásul össze is volt törve. Úgy gondolom, nem fontos, milyen géppel dolgozol, az a lényeg, hogy milyen rendező vagy, mit mondasz el a képpel. Mielőtt valóban lefényképezek valakit, betrenírozom. Megkérem, emelje fel a fejét, fordítsa el, amit csak azért csináltatok vele, hogy lássa, én vagyok a főnök, ő a színész, és azt kell csinálnia, amit én akarok. Amikor látom, hogy már hallgat rám, akkor kezdem komolyan a munkát. Egy jó kép olyan, mint egy bemutatkozás. Fontos, hogy rád nézzen, s erre nagyon nehéz rádumálni az embereket.
– A divat és a trendek sokat változtak az évtizedek alatt, vagy az alap mindig ugyanaz marad?
Mindennek a kiindulópontja a geometria, a legfontosabb ugyanis a forma. Mi gyakorlatilag összerakjuk az arcot is. Gondoljunk egy divatbemutatóra, ahol a ruhákat árulják. Hosszú hajúak a modellek, egyik kezében táska, a másikban pedig egy sorszám. A ruhát akarják eladni, abból mégsem látszik semmi. Fényképezéskor ötször-hatszor oda kell menni, beállítani a ruhát, hogy ne legyen rajta gyűrődés, s ugyanígy az arcot is. Most azt látom, egyáltalán nem törődnek a ruha ráncaival, nem is értem, miért olyanok a mai divatképek, mint amilyenek. Valószínűleg nem tudják megcsinálni jobban. A képekből egyszerűen hiányzik a forma, pedig nekünk, embereknek természetünknél fogva a szép forma tetszik.
– Rengeteg híres embert hollywoodi sztárokat fotózott Amerikában. Jó volt velük dolgozni?
Rengeteg emberről készítettem fotót valóban, és nem feltétlen jó egy hírességet fényképezni, hiszen volt, akinek nem volt megfelelő az arca, olykor macerás volt. Arra nagyon büszke vagyok, hogy 500 dollárt kértem, hogy valakit elfényképezzek, de csak akkor kellett kifizetniük, ha tetszett neki, ha elájult attól, amit látott a képen. Nekem mindig mindenkit kifizettek, vagyis minden attól függ, hogy állsz neki a munkának, s miként csinálod. Az apukám Münchenben tanult fényképezni a múlt század elején az első művészeti akadémián, és ő fantasztikus grafikus is volt amellett, hogy császári és királyi udvari fényképész volt.
– A divat és a trendek sokat változtak az évtizedek alatt, vagy az alap mindig ugyanaz marad?
Mindennek a kiindulópontja a geometria, a legfontosabb ugyanis a forma. Mi gyakorlatilag összerakjuk az arcot is. Gondoljunk egy divatbemutatóra, ahol a ruhákat árulják. Hosszú hajúak a modellek, egyik kezében táska, a másikban pedig egy sorszám. A ruhát akarják eladni, abból mégsem látszik semmi. Fényképezéskor ötször-hatszor oda kell menni, beállítani a ruhát, hogy ne legyen rajta gyűrődés, s ugyanígy az arcot is. Most azt látom, egyáltalán nem törődnek a ruha ráncaival, nem is értem, miért olyanok a mai divatképek, mint amilyenek. Valószínűleg nem tudják megcsinálni jobban. A képekből egyszerűen hiányzik a forma, pedig nekünk, embereknek természetünknél fogva a szép forma tetszik.
Képgaléria:
Riporter: Varga Anna
Fotó: Veréb Simon
Operatőr: Dani Géza
Helyszín: Kelemenphoto műterem
Workshopot szervezte: Kelemen József